Ég az első gyertya lángja

  • 2020. nov. 30.

Az elmúlt években megszokhattuk, hogy az Adventi hétvégéken vasárnap délután ünnepélyes keretek között lobban fel a város koszorúján az adott gyertya lángja. Az idei évben a járványhelyzet nem teszi lehetővé, hogy a bajaiak közösen ünnepeljenek a Szentháromság téren, azonban teljesen nem marad el a gyertyagyújtás.

Az adott hét közepén a Bajai Televízió stábja rögzíti az eseményt, amit vasárnap 17 órától tűz műsorára. Az első gyertyagyújtásról készült műsort most vasárnap láthatták a bajaiak. A városvezetés nevében Széll Péter alpolgármester mondott köszöntőt, majd az Adventi gondolatokat Gyöngyösi Balázs plébános mondta el. Az első gyertya lángját Farkas Attila nyugalmazott iskolaigazgató gyújtotta meg. A pedagógus a jeles esemény előtti percekben vette át a városházán a számára odaítélt Baja Város Hírnevéért díjat.

A második lángot szerda délután gyújtják meg a Szentháromság téren, az ünnepi műsort majd vasárnap 17 órától nézhetjük meg a Bajai Televízió műsorán.

PT

Fotók: Kopri