Szentmisével mondtak köszönetet
- 2020. ápr. 26.
Szent György naphoz kapcsolódóan mutattak be ma szentmisét a Szent István templomban. Mint arról már korábban beszámoltunk, Április 24. Szent György, a rendőrök védőszentjének ünnepe, és immár ötödik alkalommal imádkoztak rendőreinkért, rendvédelmi szerveink dolgozóiért. Sárkányölő Szent György a rend, a jogszerűség meggyőződéses védelmezője, szimbolikusan pedig a rossz, a bűn minden formájának üldözője és legyőzője.
Nem véletlen, hogy őt választották védőszentjüknek, példaképüknek, hiszen rendőreink nap, mint nap a bűn ellen küzdenek, dolgoznak.
Köszönjük áldozatos munkájukat!
A körzet önkormányzati képviselője, Csubákné Besesek Andrea levélben köszönte meg a rendvédelmi dolgozók áldozatos munkáját, melyet Gyöngyösi Balázs plébános atya olvasott fel.
“„A falak ereje nem a kőben vagyon, hanem a védők lelkében.” ( Dobó István.)
Ezekkel a szavakkal mondok köszönetet Önöknek, hogy a legnagyobb próbatételek között is bátor kiállással, tiszta fejjel és odaadó szívvel cselekednek, és végzik hivatásukat!
Egy közösség akkor lehet erős, és csak úgy tud megmaradni a kihívásokkal szemben, ha tagjai alkotó, felelősségteljes munkát végeznek. Önök egy nagy közösséget alkotnak, amelyben közös a gondolkodás és közös a felelősség: az emberek biztonságának szolgálata.
Szívből kívánom, hogy Szent György áldása kísérje életüket és munkájukat, hogy a jövőben is kötelességtudó szolgálatukkal, kitartó és példamutató munkájukkal állhassanak a haza szolgálatában!
Isten áldja Önöket és családjukat is! Jó egészséget, erőt, kitartást kívánok!” –állt a képviselői üdvözletben.
FF