Különleges lehetőséget kínál az egyik kisgyermekekkel foglalkozó bajai vállalkozás. Egy nyertes pályázatnak köszönhetően a vállalkozás önkéntes munkára hív fiatalokat, akiket cserébe az élet több területén is támogat. A részletekkel kapcsolatban az egyesülettől kértünk tájékoztatást.
Az önkéntesség programhoz való csatlakozás előtt személyesen találkoznak a jelentkezőkkel, ahol első körben azt vizsgálják, hogy “alkalmasak-e” a részvételre. 18-22 év közötti-e, befejezte-e a középfokú tanulmányát, nincs tanulói, hallgatói vagy munkaviszonya- ha mindezek rendben vannak, akkor Önkéntes szerződést kötnek velük fél vagy egy év időtartamra.
Ezután kezdődik a fiatalok felkészítése az önkéntes tevékenységre:
– a fogadó szervezetek bemutatása,
– érzékenyítés az ellátotti korcsoporthoz (sérült felnőttek, idősek, bölcsődés korúak)
– a fogadó szervezeteknél ellátandó feladatok megismertetése
A fiatalokat 3 szervezetnél fogadják: Garai Ház Alapítvány – Tarkabarka Lakóotthon, Kolping Alapszolgáltatási központ és támogató szolgálat telephelyei, Bababirtok Egyesület – Bababirtok Családi Bölcsőde
Az önkéntesek az ottani szakdolgozók munkáját segítik, a kinevezett koordinátorok irányításával tevékenykednek.
Amit az önkéntes tevékenységért kapnak/kaphatnak:
ingyenes nyelvoktatás angol vagy német nyelven
ingyenes B kategóriás jogosítvány megszerzése(az orvosi alkalmassági, a tanfolyamok, vezetés és a vizsgadíjak is benne vannak az általunk fizetett költségekben)
egyszeri Cafetéria
és fizetik utánuk a vállalt fél vagy 1 év alatt az egészségügyi szolgáltatási járulékot(havi 7.320.-Ft)
PT