Az elmúlt években egyre nagyobb népszerűség kíséretében szervezték meg a vízen járók védőszentje, Nepomuki Szent János ünnepét. Ugyan az idén sokan féletették az eseményt az időjárástól, de szerencsére Fortuna ezúttal a bajaiakkal volt és ebből a szempontból is zavartalan volt az ünnep.
A programsorozat a Szentjánosi Kápolnánál kezdődött, ahol szentmisét tartottak, majd Szent János szobrával megindult a küldöttség a Sugovica irányába. A Türr István-kilátónál aztán hajóra szálltak, majd több tucat csónak, ladik és hajó kíséretében egészen a Halászpartig csorogtak. A fáklyák és lampionok ezúttal is varázslatos látványt szolgáltattak a több ezer érdeklődő számára.
A menet fél tízkor érkezett meg a Petőfi-szigeten álló színpadhoz, ahol Fercsák Róbert polgármester köszöntötte a küldöttséget, majd ünnepélyes keretek között átvette a szobrot.
Az esemény a hagyományoknak megfelelően hordócsapolással és koccintással zárult, megkoronázva az egész napos gazdag programsorozatot.
PT