Az idei év sok mindenben más, mint az eddigiek. A koronavírus okozta járvány, felborította mindannyiunk megszokott kis életét.

Szoktuk mondani, hogy minden okkal történik. Valóban, ha esetleg nem is azonnal, de számtalan esetben bebizonyosodik, hogy ami pillanatnyilag rossz dolognak tűnt, negatív élményként éltünk meg, arról kiderül, hogy hozott valami jót is az életünkbe.

Úgy tűnt, hogy az idei évben eljut a családunk, a horvát tengerre és végre közösen csodálhatjuk, élvezhetjük pár napig. Nos, erről a jelenlegi helyzet miatt, vérző szívvel, lemondtunk, de nem bántuk meg.

Hogy miért?

Mert szerencsénk volt egy dunai kis zátonyon újraélni a magyar, a “dunai- tengerparti” élményt. A tűző nap, a selymes, nyikorgó fehér homok a talpunk alatt, a zátony adta sekély part menti élmény, hogy begyalogolok a Dunába, pont, mintha a közepén lennék… s közben ott a túlpart, fákkal borítottan, kőhányásokkal. Vadregényes látkép.

Legszívesebben nem is mentem volna sehova. Szeretem a Dunát, a dunai víz illatát és a környezetet, amely ezernyi arcát mutatja, annak megfelelően, hogy épp milyen szögben süti a nap. Előhozta gyermekorom emlékeit, mikor heteket sátoroztunk a Duna-partján és soha egy percig nem unatkoztunk és rengeteg élményt gyűjtöttünk.

Idén itthon nyaralunk a Duna, és a Balaton partján. Kicsit körbeutazzuk az országot, meglesünk néhány magyar csodát.

Ne féljünk tőle!

Maradjunk itthon!

(Olvasói levél)