Együttműködési megállapodás, mely határokon ível át
- 2020. júl. 16.
Tudományos és kutatási együttműködési megállapodás aláírásának volt helyszíne július 17-én a Bajai Szent Rókus Kórház.
Az együttműködő partner a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház, melynek képviselője Dr. Konrád Judit, menedzser valamint a Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba, míg a magyar fél részéről Dr. Tóth Gábor, főigazgató látta el aláírásával a dokumentumot. Bár eredetileg Csíkszeredán történt volna, a kialakult Covid helyzet miatt videokonferencia keretében jegyezték ellen a két intézmény közötti megállapodást.
Az eseményre a meghívást kapott Zsigó Róbert, Baja és térsége országgyűlési képviselője, aki főigazgató úrral közösen először megköszönte a kinevezett kórházparancsnoknak és helyettesének, áldozatos munkáját, amit a vírus kapcsán elvégeztek.
Majd néhány mondatban emlékeztetett, hogy mennyit fejlődött a bajai kórház az elmúlt évek alatt és rámutatott, hogy mára gazdaságilag stabilan dolgozik a térségben élőkért. Az összefogás, mások segítése pedig nagyon fontos, ezért is köttetett ez az együttműködés, mellyel a határon túli magyarokat támogatja, segíti a Bajai Szent Rókus Kórház.
Az együttműködés területei, melyeket a szerződés felsorol:
- A klinikai menedzsment állandó fejlesztése
- a hatékony egészségügyi ellátást indokoló körülmények fejlesztése az egészségügyben,
- az egészségügyi ellátás minőségének alapjainak fejlesztése,
- minőségfejlesztés,
- a hatékony egészségügyi ellátás alapelveinek és megvalósításának lépéseinek fejlesztése,
- irodalomkutatás és a szakirodalom értékelése,
- a kutatás jelentőségének közös felismerése és terjesztése a klinikai hatékonyság megvalósításában,
- az egészségügyi-technológia-elemzés szerepének közös fejlesztése a minőségmenedzsmentben,
- a szakmai irányelvek fejlesztése,
- a bizonyítékokon alapuló orvosi gyakorlat közös fejlesztése,
- a hatékonyságot támogató modellek, minőségirányítási és standardrendszerek közös fejlesztése,
- a csapatmunka közös fejlesztése.
- Az európai uniós pályázatokon, tudományos kutatásokban való közös részvétel, szűrő- és oktatási programok megvalósítása érdekében.
- Az uniós pályázatokon és a különböző egészségügyi programokban való közös részvétel.
- Partnerkapcsolat kiépítése az önkormányzatokkal az eredményesebb működési és fejlesztési feladatok megoldása érdekében.
- Nemzeti konzultációk közös előterjesztése szűrő- és oktatási programok megvalósítása érdekében.
- Orvosi eljárások és protokollok kidolgozása, használata és megosztása.
- Lehetőségeket biztosítani a szakembereknek az orvosi vizsgálatok megbeszélésére és újraértékelésére az összes klinikai kockázati helyzet elkerülése érdekében.
- A két ország orvosai gyakorlati tudásának átadása eljárások, műtéti technikák, beavatkozások kivitelezésében.
- Interdiszciplináris teamek kialakítása esetmegbeszélés céljából.
- Minden szakterületen való segítségnyújtás.
- Komplex műtétek bemutatása videó felvétel segítségével a szakemberek számára.
- Orvosi tudományos kutatás fejlesztése az intézmények általános működésének szerves részeként és a kórházak jövedelemforrásaként; kutatócsoport létrehozása az orvostudományi karral és az akadémiai területen működő partnereinkkel együtt.
- Orvosok, ápolok, pszichológusok, gyógyszerészek és más szakterületen dolgozó kórházi alkalmazottak szakmai kapcsolatának kialakítása.
- Közös képzési programok szervezése. Minden szakterületen képzések előterjesztése a következő évre, jó szakmai és emberi kapcsolat megalapozása érdekében vegyes orvos szakemberek évente jelenjenek meg, akár felszólalók, akár moderátorokként, vagy tudományos előadások előadására.
- Közös szabadidős programok szervezése.
- Az intézmények szakmai, továbbképzési rendezvényein, konferenciáin való kölcsönös részvétel