Sokan örültek a hírnek néhány évvel ezelőtt, hogy az egyik bajai halbolt tulajdonosa egy halászbárkát helyez ki a Halászparti öbölbe, pontosan olyat, amilyenekből évtizedekkel ezelőtt árulták a halat a halászok Baján. Az impozáns bárka sok embert csalogatott ki a partra, több fotósnak is kedvenc témája volt a különleges építmény.
Fotók: Kovács Csaba
Egy darabig halat is lehetett vásárolni rajta, azonban egy ideje már nem üzemelt halárusító helyként. Sőt, a tulajdonos halálát követően gazdátlanná vált, a vízállás ingadozása okán hol messzebb sodródott a parttól, hol pedig siralmas látvány nyújtva az oldalára borulva feküdt a köveken.
A közösségi oldalakon is rendre téma volt a bárka állapota és a kialakult helyzet felelősét is keresték. Végül a halászbárkát a mai napon délelőtt elvontatták az öbölből. Megkerestük az ügyben az illetékes Alsó Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóságot, ahonnan nagyon gyorsan választ is kaptunk.
“Megkeresésére hivatkozva tájékoztatom, hogy a halászbárka a tulajdonos elhunytát követően nem üzemelt. Az örökös megrendelésének megfelelően az ADUVIZIG munkatársai a bárkát az ÁTI-Depo dunai kikötőjébe vontatták, ahol azt tudomásunk szerint kiemelik. A bárka további sorsáról az örökös fog dönteni, gondoskodni, ennek megfelelően bővebb információval is ő tud szolgálni.“ – áll a válaszban.
PT