Bajai KSE – Kiskunhalas UKSC 37-22 (16-12)
A Bajai KSE legeredményesebb játékosai: Mészáros 9, Ayed Adem 8, Pavlovic 6
A gyengén sikerült őszi szezont követően biztatóan indult a tavasz a Bajai KSE számára. Gál Géza együttese az egy héttel ezelőtti szezonnyitón idegenben 23-23-as döntetlenre végzett a középmezőnyhöz tartozó Nagyatád otthonában. Most vasárnap pedig a sereghajtó kiskunhalasi csapat látogatott a tabella utolsóelőtti helyén álló bajaiakhoz.
Az alsóházi rangadón nem is lehetett más a célja a mieinknek, mint a győzelem. A mérkőzés pikantériáját az adta, hogy a halasiaknál több olyan játékos is pályára lépett, akik korábban a bajaiakat erősítették. A találkozó elején nagy lendülettel kezdtek a felek, a vendégeken is érezni lehetett, hogy alsóházi rangadóról van szó. A bajaiak Mészáros és az új tunéziai igazolás, Ayed Adem gólerős játékával a szünetre 4 gólos előnyre tettek szert. 16-12
A szünet után pedig végleg eldőlt a mérkőzés, a KSE tetszés szerint érte el találatait. Igazi örömkézilabda alakult ki a pályán, folyamatosan nőtt a különbség a felek között. A halasiak a játékrész közepére fejben is feladták a csatát, így végül kiütéssel nyert a Bajai KSE. 37-22
A győzelemmel ötödik pontját is megszerezte csapatunk, de továbbra is csak a tabella 10. helyén áll. A következő fordulóban szabadnaposak lesznek a bajaiak, majd március 10-én a Mecseknádasd látogat Bajára.
PT