1958 június 16-án, hajnalban kivégezték Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimes Miklóst. A forradalom vértanúinak haláláról ekkor még semmit sem tudott a közvélemény. A kommunista hatalomnak jól jött, hogy az ország legnagyobb része a labdarúgó világbajnokságra figyelt – ahol a tizedik helyet szereztük meg –, másik fele pedig azzal volt elfoglalva, hogy Budapestre látogatott a „Bronz Vénusz”, vagyis Josephine Baker francia énekesnő.

Hármójuk halálálhírét természetesen nem lehetett eltitkolni, a felháborodás okozta zaklatottságot és fájdalmat azonban nem tudta nyilvánosan feldolgozni a magyar társadalom. A harag búvópatakként csordogált egészen 1989. június 16-ig, Nagy Imre újratemetéséig. A jeltelen sírból kihantolt miniszterelnököt egy ország kísérte utolsó útjára, a Hősök terén tartott megemlékezésen pedig egy fiatal szónok, Orbán Viktor követelte hangosan a szovjet csapatok azonnali kivonását.

A Vörös Hadsereg több mint négy évtizeddel korábban, 1945-ben szállta meg hazánkat, noha a párizsi békeszerződés szerint Magyarország 1947-ben teljesen visszanyerte önállóságát. Épp csak a valóság mondott ellent a megállapodás szuverenitást firtató bekezdéseinek.

A negyven esztendőnyi balszerencsés – a közbeszédben inkább: „átkos” – időszak után a Szovjetunió gazdaságilag megroppant. A Moszkvai vezetés képtelen volt összetartani az uralma alatt egyre inkább éledező nemzetállamokat, így Orbán Viktor Hősök terén elmondott beszéde után alig egy évvel megkezdődhettek a tárgyalások a szovjet csapatok kivonulásáról.

Az előre meghatározott határidőig 45 ezer szovjet katona hagyta el az országot, a mintegy 560 ezer tonnányi felszerelésből 60 ezret szállítottak el, a hadsereg kivonulását követően hatvan laktanyát, tíz légiforgalmi bázist és összesen 5750 épületet hagytak maguk mögött. A teljes kivonuláshoz 1352 vasúti szerelvényre volt szükség.

A térségben, a Baján és környéken élők közül sokan emlékeznek a Gránátos utcai épület-monstrumra, amely előtt szüntelenül strázsáltak a felfegyverzett katonák. 1990-ben ők is vonatra szálltak, hogy búcsút intve távozzanak a Kincses Bácskából.

Utolsóként Viktor Jegerovics Silov hagyta el Magyarországot 1991. június 19-én. Helyi idő szerint 14:50-kor ért a záhonyi határállomásra, ahol elköszönt a honvédelmi államtitkártól, majd egy Volga típusú gépjárművel hajtott tovább a Tisza-híd irányába.

Az 1956-os forradalom vértanúinak kivégzését – június 16. –, valamint Viktor Jegerovics Silov könnyek nélküli búcsúját a magyar történetírás nagy becsben tartja. Erre emlékezünk június 19-én, „A független Magyarország napján”.

A szovjet hadsereg kivonásával 1944. március 19-e után ekkor fordult először  elő, hogy Magyarország határain belül csak hazai hadsereg állomásozott. Viktor Jegerovics Silov egyébként idén lett 80 éves, nyugdíjas éveit Kárpátalján tölti. Állítólag nagyon szeret horgászni, de már csak hazai vizeken.