Megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság Déli csoport:
Mélykúti SE – Bajai SK-Bajaszentistván 3-2 (3-2)
Gól: Szabó 2, Gyetvai ill. Kisa, Vedelek
Változatos összecsapást vívtak a csapatok, a végeredmény már az első 45 perc után kialakult. A mélykútiak gyorsan kettő gólos előnyre tettek szert, amit a félidő közepén egalizált a BSK. A játékrész hajrájában azonban újabb hazai gól született, amire a folytatásban már nem volt válasza Koch Tamás legénységének.
NB II-es férfi kézilabda bajnokság Dél-Nyugati csoport:
Kalocsai KC – Bajai KSE 27-24 (16-8)
A kalocsaiak toronymagas esélyesnek számítottak, hiszen a játéknap előtt a hazaiak a második, a KSE a kilencedik pozícióban állt a tabellán. Ezt az első félidőben igazolták is a csapatok, hiszen a Kalocsa Szvétek vezérletével 8 góllal meglépett. Így a folytatásban még az is belefért a hazaiaknak, hogy a KSE szorosabbá tegye az eredményt, a kalocsai sikert semmi sem veszélyeztette.
NB 1 B csoportos női kosárlabda mérkőzés Zöld csoport:
Tatai SE – Bajai NKK 73-80 (25-22, 17-23, 11-21, 20-14)
A bajnokság utolsó fordulójában a bajai lányok idegenben tudtak nyerni, így győzelemmel búcsúztak az idénytől. Tamás Zoltán együttese ezzel az ötödik helyen végzett a Zöld csoportban, egyetlen sikerrel elmaradva a harmadik helytől.
PT