Tizenöt év fegyház emberölésért

    • 2020. nov. 16.

    Első fokon tizenöt év fegyházra ítélte a Kecskeméti Törvényszék T.-né H. Erzsébet, aki tavaly júliusban Dávodon megölte élettársát, a holttestet sósavval és hipóval öntötte le, majd elásta, az ismerősöknek pedig azt állította, a férfi külföldre ment dolgozni- írta meg a Baon.hu hírportál.

    Az 50 éves T.-né H. Erzsébetet azzal vádolta meg a megyei főügyészség, hogy tavaly július 24-én Dávodon, a Szent István utcában megölte élettársát, V. Zoltánt.

    A bíróságra hétfőn bottal, vezetőszíjon, kapucnis pulóverben érkező ősz hajú nőnek nem volt munkája, míg párja közmunkásként dolgozott és alkalmi munkákat is vállalt, így az ő keresetéből éltek. Ennek ellenére Erzsébet otthon a házimunkákat sem végezte el és azt akarta, hogy a férfi további melókat vállaljon. Sokat veszekedtek, majd egy idő után az érzelmi kapcsolatot hiányoló férfi többször felszólította élettársát, hogy költözzön el a házból. Az asszony azonban erre nem volt hajlandó, sőt, többször is ő próbálta meg a férfit kiköltöztetni a házból, dobozban ki is rakta ruháit az utcára.

    A végzetes napon Zoltán adott egy pofont az ágyban ülő Erzsébetnek, mire ő a járóbotjával a nyakára ütött. A férfi nem sokkal ezután arra panaszkodott, hogy fáj a torka, a vádlott javaslatára nyugtatói közül bevett egyet, ám ettől a teraszon eszméletlen állapotban hasra vágódott. Élettársa nem hívott segítséget, hanem földön fekvő férfi fejére szemetes zacskót húzott, és a nyakán szorosan megkötötte. Majd a lábára egy kötelet kötött, a veteményesénél lévő gödörbe húzta a holttestet, sósavval és hipóval öntötte le és betemette. Amikor két nap múlva a munkatársak és az ismerősök érdeklődni kezdtek a férfi után, T.-né Erzsébet azt állította, hogy a férfi külföldre ment dolgozni. Hogy ezt bebizonyítsa, a férfi telefonjáról sms-eket küldött a saját telefonjára és a kérdezősködőknek is. Néhány nap múlva Zoltán testét áthúzta az udvar végében lévő szemetesgödörhöz itt is leöntötte vegyi anyagokkal, és betemette. Az áldozat holttestét a rendőrök a gyilkosság után két és fél héttel, július 24-én találták meg.

    Kecskeméti Törvényszék, Tálasné Horváth Erzsébet Tünde, emberölési bűntett vádirat felolvasása, ítélethirdetés.
    Fotó: Bús Csaba

    A szeptemberi előkészítő ülésen kiderült, hogy a mozgásában korlátozott asszony ugyanazt a járóbotot használja most is, amivel megütötte egykori élettársát. Azt is elmondta, hogy alkalmi munkákat ő is végzett két gerincműtétje és leszázalékolása előtt, de utána mindenhonnan elutasították, most pedig már a szívével és az idegrendszerével is probléma van, ráadásul gyomorfekéllyel is küzd.
    A gyilkosságot beismerte, a büntetőjogi felelősséget is vállalta, a részletekről viszont nem volt hajlandó beszélni, így például arról sem, gyenge testalkata ellenére hogyan tudta odébb vinni az áldozat holttestét, vagy hogy miért küldött sms-ket Zoltán ismerőseinek, és indítékára sem adott értékelhető választ. Dr. Jádi János végül nem fogadta el a beismerő vallomást, és tárgyalásra tűzte ki a büntetőügyet, melyben többek között geológus, genetikus és vegyész szakértő is készített szakvéleményt.

    A megyei főügyészség aljas indokból, védekezésre képtelen személy ellen elkövetett emberöléssel vádolta meg az előzetes letartóztatását az egri bv-intézetben töltő nőt. Dr. Jádi János végül ezzel egyezően állapította meg T.-né Erzsébet bűnösségét. A bíró hangsúlyozta: a nő egyszerű személyiségszerkezetű, de semmi nem gátolta abban, hogy felismerje tettei következményét. Miután Zoltán összeesett, teljes közömbösséget tanúsított állapota iránt, az általa használt eszköz és módszer is alkalmas volt az élet kioltására, és a férfi halálából anyagi hasznot is remélt húzni. A kétszeres minősítés miatt tíztől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés lehetett számára a büntetés, végül a bíró a középmértéktől, azaz a tizenöt évtől nem tért el. A vádlottnak 1,4 millió forint bűnügyi költséget is meg kell fizetnie.

    Az ügyész súlyosabb büntetésért fellebbezett, a vádlott és védője enyhítésért; az ügyvéd szerint a büntetés túlzottan súlyos, és kérte az aljas indok minősítés mellőzését is. Az ügyész a szökés-elrejtőzés veszélye miatt indítványozta az előzetes fenntartását.
    – A következő döntésig hadd lehessek otthon a családommal – kérte az asszony szabadlábra helyezését, de a bíró minden körülményre tekintettel úgy döntött, hogy a jogerős ítéletig meghosszabbítja a letartóztatást. A per másodfokon a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.

    Fotó: Bús Csaba

    Forrás: Baon.hu

    Fotó: Pozsgai Ákos-baon.hu