Hosszú évek óta minden nyár úszás táborokkal kezdődik Baján. A Bajai Spartacus SC és a Mogyi SE is várja a gyerekeket, az idén az uszoda nyitva tartásához igazodva négy héten át.
A kettő egyesület közösen használja a medencét, délelőtt és délután is egy-egy edzést vezényelnek az edzők a gyerekeknek. A tréningek között pedig játszótér, tízórai, ebéd és csendespihenő is színesíti a kínálatot.
A táborok nyitottak, ami azt jelenti, hogy az egyesület sportolóin túl külsős gyerekek is jelentkezhetnek. Éppen ezért a szervezők életkor és tudásszint alapján is próbálják csoportokra osztani a gyerekeket.
Péteken a második turnus ér véget, de hétfőtől a harmadik, rá egy hétre pedig a negyedik hét indul az úszás táborok sorában.
PT