Szombaton rendezték meg a Férfiak Egészségéért Kupa kispályás labdarúgó tornát. A Vasvári Pál utcai műfüves pályán megtartott esemény különlegessége, hogy a pálya mellett az egészségügyi asztalnál is megjelenhettek a focisták. A mérkőzések között ugyanis lehetőség volt a vérnyomás és a vércukor szint ellenőrzésére, melyben az Egészséges Baja Városért Közalapítvány volt a labdarúgók segítségére. Szerencsére sokan éltek is a lehetőséggel, ellenőriztették egészségügyi állapotukat.
dr. Zöld László Csabáné az alapítvány titkára elmondta: a tavalyi adatokhoz képest kevesebb volt a magas vérnyomás és a vércukor szinttel is kevesebben gond volt. Külön örömteli, hogy sok fiatal szánta rá magát a néhány másodperces vizsgálatokra.
Természetesen a fő hangsúlyt ezúttal is a labda és a játék kapta. A 10 benevezett csapatot 2 csoportra osztották, majd a keresztjáték során dőltek el a végső helyezések. A győzelmet végül az Extra csapata szerezte meg, a második helyen a Gucci Gang, a harmadikon pedig a Labd-Ászok zárt.
Márton László a szervezők nevében elmondta: jól sikerült a torna, a csapatok remek hangulatban fogyasztották el a felajánlott közös ebédet.
PT